A szegény legény
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény parasztlegény s annak egy gebe lova, s egy macskája.
A szegény paraszt annyira szegény volt, hogy az állatait nem bírta etetni, így zörögtek a csontjaik. Egyszer elhatározta, hogy elmegy szerencsét próbálni, hogy némi garast keressen. Az állatait szomszédjára bízta, és elindult. Ment mendegélt, s egy mező közepén találkozott egy huszárral, s a huszár annyira megörült, hogy végre valakivel találkozott, megszólítja a legényt
– Mond te paraszt mely vidékre kerültem én?
– A kerekerdőt látod magad előtt, ami mögött ott a királyi várt találod.
– Miért hova tart?
– Én ennek az országnak a királyához igyekszem sürgős levelet kell átadnom. –feleli a huszár.
– Akkor jó irányba tartasz. feleli a legény.
– Ó te paraszt köszönöm! A hálám üldözni fog téged! A százados várbörtönbe csukatott volna, ha nem ér oda időben a levél. De, hogy hálálhatnám meg neked? – kérdi a huszár.
– Én csak annyit szeretnék, hogy ha felérsz a királyhoz, említsd meg mit tettem, remélem sikerül valami munkát kapnom. Hát csak ennyi… Akkor szívesen.
– Akkor a viszont látásra, és sok szerencsét.
El is viharzott gyönyörű lován.
Ment mendegélt a szegény a szegény paraszt fiú és látta, hogy egy faág rázuhant egy manó lábára.
– Jaj, jaj, szegény fejem hogyan húzom ki a lábam.
Könyörögve kérlek, paraszt legényke szedd le rólam! Már igen fájdalmas és nehéz. – siránkozik a manó.
Több sem kellet a fiúnak felemelte a fát, és a manó kimászott alóla.
– Köszönöm, köszönöm már azt hittem senki sem hall meg!
De a legény egy szavát sem értette. Mikor ezt észrevette a manó, már elindult, utána sietett és megállította, és azt mondta:
– Mivel megmentettél megajándékozlak egy képességgel, amivel érted az állatok és az erdő minden egyes lakója nyelvét, beleérte a manók, koboldok, és más varázslatos élőlényeket.
Ezt a mondatot már értette, és egy parányit meg is ijedt.
– Hogy lehetséges ez?
A legény csak hallgatta az erdő hangjait, értette a madarak párkereső énekét, a mókusok játszadozó hangoskodását. A paraszt megköszönte a manónak.
– De most mennem kell, sajnálom.
– Várj! Ha bajba kerülnél, akkor rázd meg ezt a kis csengőcskét.
– Köszönöm. – és ezzel el is indult.
Pár nap múlva felért a királyhoz, s a király behívatta magához.
– Mi járatban vagy itt? – kérdi a király
– Munkát szeretnék nálad felséges királyom – feleli a paraszt.
– Mihez értesz, mert ha semmihez, akkor feleslegesen jöttél.
– Én az álatokhoz értek.
– Hiszen ez fantasztikus! – szólal meg a király,- a kondásom nemrég öregedett ki.
– Köszönöm uram-királyom, és mikor kezdhetek? –kérdezi nagy örömmel a fiú.
– Hát azonnal! Mutassátok meg neki hány disznóra kellene odafigyelnie!
Kitereli a malacokat a mezőre s látja, hogy két tolvaj közeledik.
– Hé, ti ott! Ne vigyétek, el a malacokat! Jobbat mondok! – kiáltja el magát a kiskondás.
– Mit mondasz? Kérdi a kopaszt.
Mit, hogy elmondasz minket apucinak? Vágja rá a magas.
– Nem, ezek a malacok nem az enyémek, hanem a királyé, és ha nem viszitek, el megkapjátok az egész jutalmam, amiért megvédtem a malacokat. Feleli a kondás!
– Jó megegyeztünk!
Mikor odakerült a sor, hogy beterelje a disznókat akkor megjelentek a tolvajok és kérték a jussukat.
– Még nem tudom odaadni, várjatok fél napot és meglesz!
Úgy is lett! Bemegy egy királyhoz és mondja:
– Meghoztam a malacokat!
– Édes fiam és mondd, hány darab pusztult el, vagy hányat loptak el?
– Egyet sem! – felelte büszkén a legény!
Ennek úgy megörült a király, hogy egyet sem vesztett el, hogy felajánlott neki egy csodaszép hintót, és annyi aranyat, amennyi élete végéig elég lehet! A legény nem egy hintó aranyat kért, hanem száz botütést.
– Mért kapnál botütést? – kérdezi meglepődötten.
– Mert a jussomat odaígértem két tolvajnak, cserébe nem viszik el a malacokat. – felelte a legény.
– Hát ezért! Szólj hát nekik!- mondta király.
Behívta őket király elé, s a király nekik adta a paraszt jussát. A királynak nagyon tetszett a paraszt esze és furfangja. Nekiadta a legszebb hintaját és telis tele rakatta arannyal. Hazament, ott megvette a legszebb, legnagyobb házat. A birtokot telerakta sok-sok állattal, mivel értette az állatokat, így sohasem érezte magát egyedül. egyszer mikor a teraszán üldögélt, meglátott egy gyönyörű leánykát. Megtudakolta, hogy ki is ő valójában. Egyszer elszánta magát, hogy elhívja ebédelni. A leány egyből beleszeretett a legénybe. Egy kis idő után akkora lakodalmat csaptak, hogy a híre Hencidától- Boncidáig mindenhová eljutott. Persze a király is meghallotta ezt, és elment meglátogatni egykori kiskondását és csodaszép menyecskéjét. A király nem ment ám üres kézzel, vitt a szépséges menyasszonynak egy csodaszép gyémánt nyakéket, a férjének pedig egy csodaszép arany csizmát. A falu sohasem látott még ilyen szép párt. Az asszony gyönyörű karcsú derekán fényes szalag, hajában csillogó ezüst csat. Az asszonyok a faluban mind őt irigyelték.
Máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Itt a mesém véget ér, ha nem hiszed, járj utána, de én nem tenném.
Írták:
Gabella Nikolett
Kovács Gréta
Németh Zita Viktória
© Minden jog fennatartva 2024 Perkátai Általános Művelődési Központ