Porcelánbaba kiállítás nyílt a Győry-kastélyban

A rendhagyó tárlat 2020. év végéig lesz megtekinthető.
Borbély Csaba különleges gyűjteménye mellett helyet kaptak Mészáros Zsuzsanna kedves porcelánbabái is, “Szeretettel” jeligével. A vendégeket üdvözlő két baba pedig László Nikoletté. Borbély Csaba ötszáz darabos gyűjteményből közel egyszáz darabot tekinthetnek meg az érdeklődők. Az értékes és izgalmas gyűjtemény Tamás Márta, önkéntes rendező jó ízlésének és hozzáértésének köszönhetően, kis babaszobákon, enteriőrökön keresztül került bemutatásra. Bepillanthatunk a polgári hétköznapi életbe, a foglalkozásokba, és társadalmi szerepekbe is.
A gyűjtő 20 éve vásárolta az első párt. Épp a család hölgy tagjainak karácsonyi meglepetésén gondolkodott, amikor egy svédországi piacon egyszer csak megakadt a szeme a porcelánarcú babákon.
A családban olyannyira sikert arattak, hogy az egyszeri vásárlásból hamar gyűjtőszenvedély lett.
Az utóbbi években sokan találkozhattak a gyűjteménnyel, mert megtekinthető volt Kulcson, Adonyban, a dunaújvárosi óvodákban.
Kincsei nagy részének állandó kiállítási helyéül szolgál a Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza.
A babák mellett sok kiegészítő is van, régi babakocsik, babakellékek.
A porcelánbabák világa pici epizód a babák történetében. Távol állnak a mai gyerekek világától, de vitathatatlan, hogy babához hozzá tartozik a szerepjáték, ami által megélhetővé teszi a természetes anyaösztönt. A babákkal való játék alkalmas a belső értékek kialakítására, és külső készségeket is segít megtanítani.
Köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik a segítségükkel, illetve a kiegészítő tárgyak kölcsönadásával hozzájárultak a kiállítás megrendezéséhez!
Támogatóink: Borbély Csaba, Jákli Janka, László Nikolett, Mészáros Zsuzsanna, Rajcsányi László, Rajcsányi Lászlóné, Tamás Márta
Íme, egy kis ízelítő a gazdag gyűjteményből:
Lászlóné Szabó Edit12345