Magyar Kultúra Napja 2020

2020. január 22-én – az Általános Művelődési Központ szervezésében – Perkátán is megemlékeztünk a Magyar Kultúra Napjáról. Magyar Kultúra napját annak az emlékére ünnepeljük, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. 1989-ben alkották meg azt a törvényt, amely először mondta ki, hogy Kölcsey Ferenc- Erkel Ferenc által megzenésített- himnusza a magyar nemzet szimbóluma, s ettől az időtől fogva január 22-e a Magyar Kultúra Napja. Ilyenkor kiemelt figyelem irányul a kultúra gyöngyszemeire, legyen az irodalom, színház, tánc, zene, vagy filmművészet. Helyi felnőttek és gyermekek mutatták meg a tehetségüket több műfajban is. Erre az alkalomra verssel, dallal és zenével készültek.
Elsőként az első osztályos Szarka Zsombor dob előadását hallhattuk, amely nyitánya, kedvet ébresztője volt az ünnepi délutánunknak. Zsombor felkészítő tanára: Csere István.ZsomborA Vox Caritatis Egyházi Kórus vezetésével elénekeltük közösen a Himnuszt.
A következő ének, amit hallhattunk, a magyarok honfoglalását feldolgozó történelmi film betétdala volt. A Kossuth-díjas zeneszerző, Koltay Gergely, és szintén Kossuth-díjas dalszövegíró, és előadó Demjén Ferenc, méltán híres dalát elénekelte Bilig Edit.EditkeMajd bemutattunk egy tehetséges fiatalembert, Széll Istvánt, aki a tanulmányai és a sport mellett a néptánc, és a zene tehetséges művelője. Vonzza a klasszikus és a modern zene egyaránt. Elsajátította a harangjáték és a szintetizátor alapjait, de megtanult zongorázni is. Jelenleg gitározik, Beke Beáta gitárművész tanítványaként. Elsőként Puskás Tibor szerzeményét hallhatták. A második pedig az Omega együttes Gyöngyhajú lány című száma volt.pisti jó képA gyönyörű dal után meghallgattuk Zám Jánosné versmondónkat, akinek szép felolvasásában a szeretet, az anyaság és a szabadság költőjének, Várnai Zseninek az egyik megindító versét hallhattuk „Ki a legszebb a világon?” címmel.ZámA klasszikus és kortárs költők verseit fűztük tovább egy csokorba. A költők őszintén vallott gondolatairól és érzéseiről hallhatunk kiváló gyermek előadóink: Bőke Emma és Rácz Noémi tolmácsolásában. Elhangzott József Attila: Mama, valamint Kálnay Adél: Kérdés című verse.jó emmanoncsiA kultúra napi megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk a hagyományainknak, gyökereinknek, a nemzeti tudatunk erősítésének, hogy felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző értékeinket. A népzenei örökségünk és népdalkincsünk megőrzése, népszerűsítése és továbbadása fontos mind az idős, a felnőtt és a felnövekvő generáció számára. Ármán Szvetlána és Vígházi Amina, a Kösöntyű Dalkör tagjai gyönyörű népdalokat adtak elő. Felkészítő tanáruk: Horváth Dóra.SzvetiékKöszöntöttük azt az előadót is, aki már számos fellépésével ajándékozta meg a közönséget, s aki mind a könnyűzene, és mind a népzene műfajában megmutatta a tehetségét. Orbán Zsolt gitározott népszerű dalokat: Illés – Elvonult a vihar, Bagossy Brothers – Harmónikás, Máté Péter – Azért vannak a jóbarátok címmel.jó zsoltA kulturális programunkat az egyházi kórus vezetésével, a „Tavaszi szél vizet áraszt” című dal közös eléneklésével zártuk. Köszönöm az előadóinknak, hogy elfogadták a felkérésünket! Köszönöm, hogy időt és energiát áldoztak a műfajok sokszínűségének bemutatására! Az igyekezetükkel és felkészültségükkel méltón képviselték a magyar kultúra napját. A vendégeinknek megköszönöm, hogy a jelenlétükkel és figyelmükkel megtisztelték a késő délutáni programunkat!

Lászlóné Szabó Edit