A sokszínű könyvtári programok felidézése

A közelmúlt eseményeiről

 Az Új Széchenyi Terv keretében, a TÁMOP-3.2.4. A-11/1-2012-0040 kódszámú, „Tudásdepó-Expressz”, „Ötvenhat ok, amiért Perkátán érdemes olvasni”című pályázat – azEurópai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, 38 779 761 forint 100 %-os szakmai és anyagi támogatásával – tette lehetővé könyvtárunkban, hogy azolvasásnépszerűsítő kampányok, író- olvasó találkozók, előadások, vetélkedők, és szakkörök megvalósuljanak.

 Vendégeink voltak

 Múltunk felidézése akönyvtárban

 Bogó Anikó, művelődésszervező, valamint filozófia- történelem szakos középiskolai tanár által vezetett, „Secunder források hazánk és kishazánk, Perkáta történelméről” foglalkozásának, két alkalommal is vendége volt – 2012. októberben – a korhű szemléltetéseiről legendás, Horváth Béla, történelem szakos tanár. A 2010-ben Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjban részesült pedagógus a Honfoglalásról, majd Géza és István király uralkodásáról tartott előadást a középiskolás korú diákoknak.

001

 A történelem iránt érdeklődők 2013. január 8-án hallhatták – a „Secunder források” szakkör meghívására – Takács Dóra történelem szakos pedagógus részletes ismertetését a törökök Magyarországról való kiűzéséről.

2

 2013. májusban a „Secunder források hazánk és kishazánk, Perkáta történelméről” szakkör meghívott előadója volt a Dr. Varró Ágnes néprajzkutató. A „Perkáta néprajza” c. előadáson hallhattunk a perkátai hagyományokról, népszokásokról, és a jelentősebb ünnepekről. A diafilmek segítségével megismerkedtek az érdeklődők a perkátai népviselettel is.

3

 A „Perkáta néprajza” c. témakör következő állomásán, Perkáta történetének kulturális vonatkozásait foglalta össze az előadó, Vátkainé Boda Ildikó drámapedagógus. Érdekes beszámolót tartott a Perkátán, a XX. század második felében működő színjátszó körről, az akkor előadott darabokról, azoknak a helyi vonatkozásairól. Tőle tudtuk meg, hogy a legjelentősebb darab a Ludas Matyi volt, mely a Vásár-téren játszódott, valamint azt, hogy napjainkban az általános iskolai színjátszó kör újra feldolgozza.

4

 Barátunk a természet!

 Horváthné HorgosJudit, valamint Hegedűs Gabriella pedagógusokáltal vezetett,- 10-13 éves kiskamaszoknak szóló – „Magyarország felfedezése a könyvtárban” olvasásnépszerűsítő foglalkozásnak 2012. őszén vendége volt, három alkalommal is Tóth Gábor, aki állattémában nyújtott színvonalas előadást. Első alkalommal beszélt a magyar kutyafajtákról, és nevelésükről. A következő témája az alkalmazkodás mesterei voltak. A hónap utolsó alkalmával pedig egy kiskerti ornitológiát tartott az érdeklődő gyerekeknek.

5

 Novemberben, a „Magyarország felfedezése a könyvtárban” szakkör meghívására érkezett Perkátára a Mezőföld Természetfotó Egyesületből, Klép Sándor madárfotós. Az előadásának témája: Fejér megye madár és állatvilága a fotós szemével.

2013. április 9-én Klép Sándor természetfotós munkái ismét lenyűgözték a szakkör tagjait. A bemutató témája: Magyarország természeti képződményei. Sándor fotói a földalatti világ csodáiról, a vizek titokzatos világáról és a különleges természeti képződményekről meséltek.

 6

 Vendégszeretők vagyunk!

 Jákliné Perei Erika, gyógypedagógus foglalkozik az SNI–s, tanulásban akadályozott gyermekek nevelésével. A „Felfedező kalandtúrák a könyvtárban” foglalkozás első kampányára – 2012. október 27-én – az együttműködő iskola, a dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI – diákjai és kísérő pedagógusuk is eljött. A foglalkozást Székesfehérvárról, a TIT Fejér Megyei Egyesülete Csillagászati és Űrkutatási Szakosztályának munkatársa, Kötél László csillagász tartotta. Az előadás a világűr hete alkalmából került megrendezésre.

7

Érdekel bennünket a csillagászat is!

 A „Felfedező kalandtúra” következő kampánya 2013. április 22-én, a Föld napja alkalmából került megrendezésre. A programra az együttműködő, dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola diákjai és kísérő pedagógusuk ismét vendég volt. Az interaktív feladatok nagy sikert arattak. A jó hangulatú találkozón sok új információval gazdagodtak a résztvevő gyerekek.

 8

 Az újrahasznosítás jegyében játékokat készítettünk, amelyeket ki is próbáltunk.

 Kálnay Adél a könyvtárban

 Horváthné Horgos Judit és Hegedűs Gabriella pedagógusok egy másik olvasásnépszerűsítő – „ A magyarság népművészete” – foglalkozásra is invitálták a felsősöket. Kálnay Adél, József Attila-díjas írónk,- akinek munkásságát számtalan elismerés kíséri, többek között Pro Cultura Intercisae-díjjal, Dunaújváros Oktatásügyért-díjjal, Karácsony Sándor-díjjal tüntették ki-két alkalommal is vendége volt a szakkörnek. Első alkalommal, beszélt a gyerekeknek a mesék csodálatos világáról. November 14-én pedig, a magyar népköltészet és a magyar népdal napja alkalmából tartott előadást az érdeklődőknek. Kálnay Adél mindkét előadására meghívott vendégek voltak: a Perkáta-Nagykarácsony-Aba Általános Művelődési Központ Vörösmarty Mihály Tagiskola (Nagykarácsony) felső tagozatosai.

9

 2013. januárban Kálnay Adél egy újabb jeles nap alkalmából is ellátogatott könyvtárunkba. A magyar kultúra napja alkalmából Vátkainé Boda Ildikó, a „Könyvmolyképző” szakkör vezetője hívta meg az írónőt. Népszerű előadónk bemutatta a gyerekeknek szóló könyveit, beszélt gyermekkoráról és arról is hogyan kezdett el írni.

 10

 2013. tavaszán A magyarság népművészete” szakkör tagjai nagyon várták ismét Kálnay Adélt. Az írónő ezúttal a népköltészetben megjelenő népszokásokról, és a népi tevékenységekről tartott érdekes előadást.

11

Könyvtárakban vendégeskedtünk

 2012. november 13-án, Lászlóné Szabó Edit könyvtáros pedagógus által vezetett „Kis Olvasókör” tagjai, az országos könyvtári napokhoz kapcsolódóan ellátogattak Adony város könyvtárába, ahol a cél volt a gyermekkönyvtárak összehasonlítása. A könyvtár bemutatása után, „Állatmesék a könyvtárban” címmel kapcsolódtak be egy interaktív foglalkozásba. A házigazdák Pajerné Streer Katalin könyvtárvezető, és Stenczelné Nagy Piroska, könyvtáros volt.

13

2013. május 10-én, a „Kis Olvasókör” viszonozta a vendégfogadást. Az adonyi, olvasni szerető cimborákat fogadtuk a könyvtárosaikkal.

A vendégek a madarak és fák napja alkalmából kaptak meghívást.

Könyvbemutatón, és egy izgalmas vetélkedőn vettek részt az együttműködő gyerekek.

14

 Karácsonyi ünnepkör a könyvtárban

 Toldi Róza Hajnal hitoktató, és Lászlóné Szabó Edit pedagógus, az „Egyházi év néprajza gyermekszemmel” szakkör vezetői igazi ünnepi hangulatról gondoskodtak. November 27-én Advent volt a téma. Denke Antalné, virágkötészeti szakvizsgával is rendelkező pedagógust tisztelhettük a szakkörön, aki az advent jelképeiről, valamint az otthonunk és lakásunk díszítéséről tartott előadást.

15

 A „Népek karácsonya” témahéten Horváthné Horgos Judit és Hegedűs Gabriella pedagógusok öt alkalommal, 4×45 percben foglakoztatták a diákokat. A témahét iránt nagy volt az érdeklődés.

16

Egyik alkalommal vendégük is érkezett: Szabó Edina tanárnő, aki „Karácsonyi dallamok élőben” címmel tartott előadást.

17

 A szakkör tagjai egy szépen feldíszített karácsonyfával lepték meg a könyvtárat.

 2013. január 9-én „Az egyházi év néprajza gyermekszemmel” szakkör vendége volt Pámer Ottó Atya, aki a vízkeresztről tartott előadást. Beszélt a szenteltvíz „mágikus erejéről, gyógyító és gonoszűző” szerepéről. Ismertette a házszentelés általános, majd a perkátai vonatkozású hagyományait.

18

Könyvtári találkozás Dr. Barna Katinkával

2013. január 23-án, „A magyarság népművészete” szakkör meghívott előadója voltDr. Barna Katinka. Az előadó, aki Dunaújvárosból érkezett, több mint 10 éve tanítja az One Brain típusú kineziológiát, valamint gyermekkineziológusként dolgozik egy rendelőben. Előadásának témája: Népi hiedelmek, babonák és hatásuk mindennapjainkra. Érdekes összefüggéseket hallgathattunk meg mindennapi életünk és a hiedelmek bonyolult viszonyáról. Az előadásból az is kiderült számunkra, hogy a hiedelmek nagyon sokszor nem alap nélküli butaságok, hanem nagyon is logikus megfigyelések következtetései.

19

 „A magyarság népművészete” szakkör pedagógusai a húsvét jegyében is meghívták a könyvtárba Dr. Barna Katinkát. 2013. március 13-án „Ünnepbe öltözött a lélek”. Katinka szép előadást tartott a húsvéti ünnepkörről, kitérve az eredetre, szokásokra és a lelki tényezőkre. Katinka könyvírással is foglalkozik. Két könyvét ajándékozta a könyvtárunk olvasóinak. Könyveinek címe: „Anya meséi Napsugárnak”, és Napsugár és Holdacska”

20

 Horváthné Horgos Judit és Hegedűs Gabriella pedagógusoknak köszönhetően, egy hetes „Mese-mese-mátka” könyvtári tábor várta az érdeklődő gyerekeket. A tábor sikerét igazolja az, hogy a témahét végére igazi kis meseírókká váltak a résztvevő diákok. (A gyerekek meséi elolvashatók a honlap „Mi írtuk” rovatában)

2013. június 24-én, és 25-én Dr. Barna Katinka kalauzolta el a gyerekeket aMesekutatás” titkaiba. Nagyon érdekes történeteket mesélt nemcsak a mesekutatásról, hanem a mesék befogadásának feltételeiről is.

21

A tábor második napján előadónk elmesélte a kedvenc meséit, amit örömmel hallgattak meg a gyerekek, majd beszélgettek arról is, hogy mitől lehet kedvenc egy-egy mese.

22

Húsvét a könyvtárban

 Március 20-án, „Az egyházi év néprajza gyermekszemmel” szakkör vendége volt Dr. Lukács László néprajzkutató. Előadónk elkalauzolta az érdeklődőket a Fejér megyei húsvéti néphagyományok gazdag világába. Az előadónk könyvtárunknak ajándékozta a kutatómunkáin alapuló, „Sárfőtől Mezőföldig”, „Néprajzi látásmód az ezredfordulón” és „Tárgyak életformák, népszokások” című kiadványait.

23

Pünkösdi hangulat a könyvtárban

 Április 30-án, „Az egyházi év néprajza…”Fülöp Irén magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus által gazdagodott. Az előadáson szép összefoglalást hallhattak az érdeklődők a pünkösdi népszokásokról. Az előadó tájegységenként is ismertette azok jellemzőit. Szép pünkösdi versekkel és dalokkal varázsolt igazi ünnepi hangulatot.

24

 Tavaszi programok a kicsiknek

 Március 21-én a „Kis Olvasókör” meghívására Tóth Ferencné, Ági tanítónő érkezett a könyvtárba, hogy Szepes Mária: Pöttyös Panni sorozatával kedvet ébresszen az olvasáshoz. Az első és második osztályos gyerekek egy interaktív könyvtári foglalkozáson vettek részt. Pöttyös Panni történeteiből olyan részeket dolgozott fel az előadó, amely közel áll a gyermekek hétköznapi életéhez. Kérdésekre válaszoltak a gyerekek. Véleményt is mondhattak. Mozgásos játékban is részük volt. A foglalkozás végén Pöttyös Panni – puzzle játékokkal versenyeztek, csapatokban.

25

 Május 30-án, a gyermeknap alkalmából a Cibere Meseszínház volt a vendége a „Kis Olvasókörnek”. Móra Ferenc: „A Sohsevolt király bánata” című zenés, élőbábos mesejátékot adták elő. Az előadás kellemes és szórakoztató kikapcsolódást nyújtott minden érdeklődőnek. A gyerekek aktívan részt vettek a mesében énekkel és tánccal egyaránt.

26

 Kassovitz László a „Pamacs gazdája”, visszatérő vendégünk

 2013. január 11-én, a magyar kultúra napja alkalmából a „Kis Olvasókör” meghívott vendége volt Kassovitz László mesemondó és író, aki a Pamacs- történetek bemutatásával készült.

Vidám beszélgetések folytak a könyvtárban a meséről, meseírásról és a kutyákról. a Pamacs trilógia megismerése után a mesemondó próbára tette a gyerekeket. Még nem hallott, verses- találós kérdések kerültek elő a vándortarisznyából. A perkátai kisiskolásokon nem lehetett kifogni, mert ügyesen és gyorsan kitalálták a választ, mint mindig. Búcsúzásul, Kassovitz László a gyermekkönyvtárnak ajándékozta a Pamacs és a Kócmajom c. köteteket.

 Április 18-án, a „Könyvmolyképző” ismét egy jeles napról emlékezett meg, a magyarköltészet napjáról, amelynek meghívott vendége szintén Kassovitz László volt. Az érdeklődők megismerkedhettek néhány kevésbé ismert mesével az író előadásában.

30

 Tini– csevegés a gyermekkönyvtárban

 2013. májusban kétszer is találkoztak „A magyarság népművészete” szakkör tagjai a Nagykarácsonyból érkező,Vörösmarty Mihály Tagiskola felsős diákjaival. A találkozáson visszaemlékezések voltak. Az őszi és téli hónapok során tartott névnapokhoz köthető hiedelmekről és szokásokról folyt a csevegés. A Mikulásházban zajló programok különösen felkeltették az érdeklődést.

28

 Érdekes volt összehasonlítani a helyi szokásokat, és a vendégeink által elmondottakat.

 Takács Dóra,magyar- történelem szakos tanárnő által vezetett, a „Klasszikus és kortárs irodalom a könyvtárban” szakkör tagjai2013. május 16-án nagyon izgatottak voltak.

A tinédzserek nagyon várták Sohonyai Editet, a Fejér megyei Príma-díjas írónőt, aki folyamatosan, újabb és újabb történetek, regények segítségével kísérli meg ábrázolni a kamaszkor szépségeit és problémáit. Előadásán betekintést nyújtott a könyvei világába, s humorral fűszerezve adott tanácsokat a kamaszoknak az őket foglalkoztató problémákkal kapcsolatban.

29

 Az előadás után, a könyvtárban versengve kölcsönözték ki az írónő könyveit