Szárnyalt a fantázia, mesék keltek életre a perkátai József Attila Könyvtár szervezésében a Győry-kastélyban

Júliusban játékos mesefoglalkozásokra hívtuk a gyermekeket, hogy „3 napon át, 7 mérföldes csizmában, tucatnyi mesével a zsákunkban barangoljunk el az Óperenciás tengeren is túlra”!

A játékos foglalkozásokon változatos formában meséltünk a gyerekeknek. Magyar népmesék keltek életre a bábszínházban, a nyári munkát vállaló diákjaink bemutatásában. Papírszínházi előadással is megörvendeztettük a közönségünket. Többek között Grimm- mesék elevenedtek meg a varázslatos doboz színpadán. A mesékhez kapcsolódóan, számos játéklehetőség várta a gyerekeket: társasjátékok, puzzle kirakók, és memóriakártyák. Az okos kis szabócska meséje nyomán pedig nem maradhatott el a közös rejtvényfejtés sem. A kreatív munkáik során színezőket festettek és könyvjelzőket készítettek a játéknyomda segítségével. Kisebb kiállításokat is berendeztünk a meseszobában. Törpe, béka, kutya, és mackó gyűjteménnyel leptük meg a gyerekeket.

Július utolsó hetében ellátogattak a meseszobánkba az óvodások is. Érdeklődve figyelték és hallgatták a számukra kiválasztott történeteket. Augusztus közepén vendégül látjuk a Baba-mama klubot is, hogy az anyukák jelenlétében mesélhessünk a legkisebbeknek is.

Köszönjük a szülőknek, hogy felfigyeltek a felhívásunkra, és támogatták a gyermekük részvételét a tartalmas és élménnyel teli délelőttökön. Köszönjük László Lillának és Pavlicsek Jázminnak, hogy ötleteikkel, és a szervezőkészségükkel segítették a megvalósítást, és hogy aktívan részt vettek a gyerekekkel való foglalkozásokon! Köszönjük az óvoda dolgozóinak, hogy biztosították számunkra a bábokat! Köszönjük a „VELED az ifjúságért” egyesületnek, hogy a résztvevő gyerekek számára finom csemegéket, frissítő ásványvizet és szörpöt ajándékoztak!

Íme a „tucatnyi mese”, amely kellemes időtöltést nyújtott az érdeklődő gyermekeknek:
A békakirály, A három toll, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, A soknevű macska, A török és a tehenek, A törpe bánata, Az okos kis szabócska, Gőgös Gúnár Gedeon, Holle anyó, Hófehérke és a hét törpe, Mesebolt, Terülj, terülj asztalkám 12345

cof

cof

789papírszínház előtt1011
cof

cof