„Régi dunapentelei történetek” IV. kötetetének ajánlása a Magyar Próza Napja jegyében!

„Penteléről, nem csak penteleieknek!”

Schlitterné Nyuli Anna gyönyörű kézírásában hagyta örökül a régi Dunapenteléről szóló gyermekkori élményeit, emlékeit, és az idősek által elmesélt igaz történeteket. Köszönhetően a brilliáns megfigyelő képességének és emlékező tehetségének.
A Pentele Baráti Kör támogatásában, a nagynéni néprajzi forrásértékű, családi hagyatékát Keményné Cs. Farkas Borbála szerkesztette meg, hogy kötet formájában méltó emlék maradhasson az utókor számára.
„Emlékezzünk, hogy „Volt egyszer egy Dunapentele”, és őrizzük, ami még megmaradt belőle.” Az olvasó előtt megelevenednek az 1800-as évekbeli, és a XX. század elejei hétköznapok és ünnepnapok, s vele együtt a képzeletükben életre kelnek a pentelei történetek szereplői, az elődök és a múlt iránti tisztelet alázatával.
A településtörténeti sorozat első két kötete, 2018-ban látott napvilágot, amely Perkátán is bemutatásra került.
2019-ben vendégünk volt Keményné Cs. Farkas Borbála, az emlékiratok gondozója, szerkesztője, és Kaizler Gitta festőművész. A beszélgetést a kötet olvasó szerkesztője, Szente Tünde szociológus vezette. A kötetek bemutatásával emlékeket, és érdekességeket osztottak meg velünk a régi Penteléről!
A sorozat III. kötetét 2019-ben üdvözölhették az olvasók. A Pentele Baráti Kör autentikusan, az eredeti kézirat mentén adta közre a történeteket az 1930-as évektől a városépítésig.
A II-III. kötet Néprajzi mini-szótárral segíti a régies szavak, kifejezések megértését, de tájékoztatást kap az olvasó az „Utcanevek változásáról” is.
Az egykori Dunapentelét nemcsak a kötetek hívták életre, de Kaizler Gitta festőművész alkotásai is megörökítették.
A kötetek végén korabeli fotókat találhatunk az érintett szereplőkről, elbeszélőkről és rokonokról.
A család, a rokonság, az idős emberek elbeszélései nyomán újabb, régi pentelei igaz történetekkel gazdagodott a sorozat. A 2020-ban megjelent IV. kötet szintén időutazásra kalauzolja el az olvasóit.
Bepillanthatunk a hajdani Dunapentele letűnt utcáiba, házaiba, s az ott élt emberek belső világába. Találkozhatunk elismert, megnevezett mesteremberekkel: suszterokkal, borbélyokkal, zenészekkel…
A „Harangozók” című fejezetben megismerhetjük azt a 16 gyermekes cipészt, aki a hivatása mellett harangozóként szolgálta az egyházközséget 50 éven át.
Az olvasás során megelevenedik előttünk a pentelei templom és az iskola, s a képzelet szárnyán már részese is lehetünk az emlékezetes egyházi ünnepeknek és az iskolai eseményeknek.
„A szomszédulós Csöre néni” fejezetet megismerve, a „Zsellér soron”, a nádtetős házikók közt képzeletben járva, tanúi lehetünk a jószomszédság szép példájának.
Olvashatunk szomorú, s olykor megható írásokat is. A kötet nem nélkülözi a vidámságot, s a humort sem. Mosolyt fakaszt az arcunkon többek közt a „Függönyevő kisborjú” története, és„Treza néni, avagy Márton bátyám nősítése” is.
Egy 1930-as évekből származó visszaemlékezésben még derűs „rémtörténetről” is olvashatunk. Megtudhatjuk, hogy mi történt egy Pestről Dunaföldvárra utazó kofahajón.
A könyv átörökített sok szép dalszöveget, a fiatalok számára ismeretlen pentelei szólást és közmondást, s feledésbe merülő szokásokat is, mint például az arató mulatságot.
A „Régi dunapentelei történetek” rendkívüli néprajzi sorozatot képvisel. Kiváltsággal ajándékozza meg az olvasóit, egy letűnt világ megjelenítésével, Dunapentele tárgyi és a szellemi kulturális örökségével!
A Perkátai ÁMK József Attila Könyvtárának képviseletében köszönöm, hogy átadhatom az olvasóinknak a történetek IV. kötetét is! Örömmel tölt el, hogy a településtörténeti sorozat immár mind a négy kiadványa kölcsönözhető a könyvtárunkban.
A könyvsorozat megszületésében közreműködők munkájához gratulálok! Kívánok a további munkájukhoz szép sikereket és kitartást, s ami a legfontosabb, jó egészséget!
A kötetek megvásárolhatók a Pentele Baráti Körnél, és a Dunai Kincses Kert Termelői Piacán.

Vásárlási igényt Perkátán, a könyvtár vezetője felé is lehet jelezni!

Lászlóné Szabó Edit könyvtárvezető1
Emlékképek a 2019. évi könyvbemutató alkalmából:
234