Magyar Költészet Napja 2023.

Április 13-án, a Győry-kastélyban méltattuk a magyar költészet napját, amelynek forgatókönyve a magyar irodalom gyöngyszemeiből válogatva, rendhagyó módon, három epizódban nyújtott élményt a közönség számára.

Megemlékeztünk a jeles költők születésének évfordulójáról.
Petőfi Sándor emléke előtt az egyik híres, szülőföldet dicsérő versével tisztelegtünk, Fülöp Irénke tolmácsolásában.
A magyar drámaköltészet kiemelkedő alakjára, Madách Imrére a kevésbé ismert – Falusi nász, és az Egy őrült naplójából c. ciklus verseivel – emlékeztünk, Viczkó Ferencné előadásában.
Csokonai Vitéz Mihálynak a kedveséhez írt legismertebb, A reményhez című versét felidézte Zám Jánosné.

Kortárs költészettel folytatva, „Szárnypróbálgatók 2023” címmel bepillantást nyújtottunk a helyi alkotó, Simonné Fodor Anikó országos irodalmi pályázatra benyújtott lírai munkájába.
A kezdő és amatőr versírók Irodalmi csoportjának tagjaként a Szép Szavak Birodalma antológiákban más számos, neves művész, és költő mellett szerepelnek FodorAnikó versei.
A 2020-ban megszületett Lélekbélyegek c. antológia az egyéni, míg a következő évben megjelent Lélekmorzsák című kötete az egyéni költemények mellett csoportverseket is tartalmaz.

Szabó Zsuzsanna tolmácsolásában felidéztük egyik szép költeményét, „Majd egyszer” címmel.

Anikó további sikeréhez tartozik, hogy ajánlás útján, a bemutatkozó versei elbírálása nyomán, felvételt nyert a Magyar Orvos Írok és Képzőművészek Körébe. 2022. májustól szerepelhet a rendes tagok között, majd szeptemberben hamarosan meghívást kapott a Vácon megrendezésre került, három napos konferenciára. Itt az előadás megtartásának felkérése mellett még nemes irodalmi ajánlattal is megkeresték: hogy csatlakozzon a Budapesten működő Krúdy Gyula Irodalmi Körhöz.
Hamarosan a Holnap Magazin által kiadott – Szavak nélkül című Antológiában is publikálhatta a verseit. 2022. őszén elhatározta, hogy indul a Magyar Irodalomtörténeti Társaság által kiadott Szárnypróbálgatók országos jubileumi, versíró pályázaton. Az írásainak sikerét bizonyította az is, hogy a Lelkünk szigete c. antológiában megjelentek a költői gondolatai az addig sehol nem publikált csoport, – és egyéni, illetve idézetet tartalmazó versekben.
Szerepelt a Vers 2022 című versíró pályázaton is, ennek ékes bizonyítéka, hogy az Irodalmi Rádió által kiadott kötetébe – több száz jelentkező közül kiválasztva – kerülhettek be a versei a friss, fiatalos szemléletű vonalat képviselő írások közé.
2023. januárban az élete legmegtisztelőbb elismerését kapta meg a Magyar Irodalomtörténeti Társaságtól. Bronz oklevéllel minősítették a több száz beadott lírai alkotásból az övét.

A költészet napja ünnepén felkértem Fodor Anikót, hogy mutassa be a „Szárnypróbálgatók 2023” c. kötetből a Sóvárgó szenvedély című versét.

Az antológiában szerep egy nagyon fájó, szeretettel teli alkotása is, amely a sokunk által szeretett és tisztelt ember Szabó László (Lázár) emlékére íródott.
A Gyász című verset előadta Szabó Zsuzsanna.

Anikó ajándékba adott kötetei megtalálhatók a helyi könyvtárban, hogy azokhoz bárki hozzáférhessen.
Gratulálunk a kivételes költészetéhez! Kívánunk jó egészséget, alkotókedvet, és további szép sikereket a versíráshoz!

A költészet napi esemény további programjában Arany János balladákat hallhatunk népdalok kíséretében, a Felvonási Tünetek Színjátszó Műhely két tagjának: Murzsa Renáta és Murzsa Kata nagyszerű előadásában.
Köszönjük az előadóinknak a színvonalas szereplést, valamint a közönségünknek, hogy az érdeklődésükkel és figyelmükkel megtisztelték a jeles irodalmi délutánt!

Lászlóné Szabó Edit könyvtárvezető

(Válogatás Baráth Valéria, Bogóné Plasek Krisztina és Zám Judit fotóiból.)Irénke 222 340520369_605989884773613_8618282168182486257_nViczkóné 340672780_606374008075748_6509698310192461318_nCuli 342989334_1565583427723956_6242186019945372568_nAnikó .....342865624_767425388296065_6837703608229144919_nZsuzsi 342876910_975440793820636_6503532500585220984_nAnikó 342965973_783537032967018_7985181162343095141_nKata 340109198_188952050628327_2703852577049809815_nReniék DSCF4032Edit 340919249_3740033506223980_4311655880560198599_n