Karácsonyi ünnepkör a könyvtárban

Toldi Róza Hajnal hitoktató, és Lászlóné Szabó Edit pedagógus, az „Egyházi év néprajza gyermekszemmel” szakkör vezetői igazi ünnepi hangulatról gondoskodtak. November 27-én Advent volt a téma. Denke Antalné, virágkötészeti szakvizsgával is rendelkező pedagógust tisztelhettük a szakkörön, aki az advent jelképeiről, valamint az otthonunk és lakásunk díszítéséről tartott előadást.

A „Népek karácsonya” témahéten Horváthné Horgos Judit és Hegedűs Gabriella pedagógusok öt alkalommal, 4×45 percben foglakoztatták a diákokat. A témahét iránt nagy volt az érdeklődés.

Egyik alkalommal vendégük is érkezett: Szabó Edina tanárnő, aki „Karácsonyi dallamok élőben” címmel tartott előadást.

2013. január 9-én „Az egyházi év néprajza gyermekszemmel” szakkör vendége volt Pámer Ottó Atya, aki a vízkeresztről tartott előadást. Beszélt a szenteltvíz „mágikus erejéről, gyógyító és gonoszűző” szerepéről. Ismertette a házszentelés általános, majd a perkátai vonatkozású hagyományait.