„És minden dolgok mélyén béke él…”

Grafikák, festmények és kisplasztikák tárlata nyílt meg Perkátán, a Győry-kastélyban!
Tünde Kácsor művész két évtizedes, kivételes munkáinak bemutatása június 23-án vette kezdetét.
Juhász Gyula: Béke című versének idézetével köszöntöttük az alkotót, akinek termékeny munkájába – Két évtized tükrében- enged betekintést a kiállítás.
Kácsor Tünde 1973-ban született Budapesten. Gyermekkorában volt néhány csillagos 5-ös érdemjegye rajzból, de ekkor még nem fogalmazódott meg benne, hogy milyen irányban tanulna szívesen.
Az első említésre méltó rajzok, amelyen ő maga is meglepődött, talán a 90-es évek végén, kamaszkorában készültek.
Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy nélkülözhetetlenné, szinte az élete részévé vált a ceruza és a festék.
Ahogy teltek az évek, egyre vonzóbbá vált számára az alkotás, és innen egyenes út vezetett az a Szegedi Tudományegyetemre való jelentkezéshez. Ma már az egyetem hallgatója, művészettörténet tanszékén festészetet tanul. Fontos volt számára a tanulás, hiszen ez formálja, gazdagítja az embert, és más nézőpontból is megláttatja vele a világot.
Tünde szavaival élve: az alkotás számára önfeledt játszás, öngyógyítás. Egyfajta bizalom, megnyugvás, amiért nagyon hálás.
A felkérést megelőzően, a munkáinak művészi különlegessége, sajátos stílusa, színessége és őszintesége fogott meg bennünket.
Alkotásaiban egyedi színezetet kap a világ. Kompozícióiban fellelhető a mese, a képzelet és a misztikum. Ugyanakkor a vásznain hiteles, élethű, mély érzelmeket kifejező ábrázolások is jelen vannak.
A művésznő tájképei, csendéletei, portréi és grafikái szerepeltek a környező települések kiállításain is. Adonyban, Rácalmáson, Kulcson, Dunaújvárosban, de a fővárosban, Budapesten is. 2019-ben a Király Klub Galériában elnyerte a „A hónap kiemelt művésze” címet.
A megnyitón elhangzott Széll István gitárjátéka, aki a katartikus vizuális élmény ígéretét, Matteo Carcassi olasz gitárművész és zeneszerző: A-moll Allegretto c. művének előadásával fokozta.
Kácsor Tünde termékeny munkásságát, a grafikák, festmények és kisplasztikák világának szimfóniáját 2022. augusztus 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők!

Köszöntő: Lászlóné Szabó Edit
Fotók: Baráth Valérianyitókép DSCF3488I. 289122803_780172692994711_8629951174975530494_n (3)II. DSCF3476 (2)III. 289435104_377035977852844_8766235332826488794_nIV. 289093865_568091211558183_8438764010024453221_nV. DSCF3477VI. DSCF3481