Közösségek Hete: Kreatív kezekben fogant „Játék és művészet”

Kozossegek_Hete_Logo_v5_clr-1.aiA Perkátai ÁMK József Attila Könyvtára is csatlakozott a Cselekvő Közösségek egyik kiemelt projektjéhez, a Közösségek Hete hagyományteremtő programsorozathoz.
A kreatív kezekben fogant „Játék és művészet” foglalkozásunkat 2019. május 7-én tartottuk meg.
A programot a Győry-kastélyban berendezett „Játék és művészet” origami kiállítás helyszínén valósítottuk meg. A tárlat anyagát a Magyar Origami Kör biztosította.
A meghívott vendégeink a helyi általános iskola speciális, SNI-s alsó- és felső tagozatos tanulói és kísérő pedagógusai voltak. A Madarak és fák napjának jegyében megtervezett foglalkozást Lászlóné Szabó Edit és Jákliné Rajcsányi Rozália vezette.
Az ismeretterjesztő bevezetésben a gyerekek megismerték az origami szó jelentését és meghallgatták az origami Daru madár történetét. Beszéltünk a Madarak és fák napjának jelentőségéről, miszerint a hétköznapokon is figyelnünk kell „hallgatag” és „énekes” társainkra.
A tájékoztatás után körbe vezettük a vendégeket az origami tárlaton, amely szép és különleges élményként hatott gyermekre és felnőttre egyaránt. Az interaktív origami foglalkozáson origami madarak hajtogatását mutattuk be, majd tanítottuk meg a gyerekeknek. Az egyszerű alaplépések gyakorlása után hattyút és darut alkottunk kisebb csoportokban. A diákok figyelmesen és ügyesen hajtogattak, éleztek és alakítottak a színes papírból. Remek munkák születtek, amelyeket szóbeli elismeréssel díjaztunk.
Jó volt együtt alkotni!
Köszönjük a Közösségek Hete projektnek a lehetőséget, hogy esélyt adhattunk a hátrányos helyzetű gyerekeknek, hogy bemutassák ők is a kreatív kezeikben fogant munkáikat!
Lászlóné Szabó Edit Perkátai ÁMK
József Attila Könyvtár vezetője2Perk 3