Irodalmi teadélután a gasztronómia jegyében

A Perkátai Könyvklub vendégeként Beleznai Zsuzsannát köszöntöttük november 29-én.
A beszélgetés témája a gasztronómia volt.
A Pannon Lapok Társasága, később a Mediaworks Hungary Zrt. által meghirdetett pályázatok lehetőséget adtak, hogy olvasói ajánlással, színes oldalakon közkinccsé tegyék a családi örökségben szereplő, valamint a saját, szívvel-lélekkel elkészített ételek receptjeit. Az „Olvasóink kedvenc receptjei” között – a szakemberek tetszését elnyerve- megjelentek Zsuzsanna ajánlásai is, aki a férjétől kapott kedvet és bíztatást hozzá.
Miközben a gasztronómiai sorozatról és a receptjeiről érdeklődtünk, kedves élettörténeteket osztott meg velünk.
Már gyermekként is szívesen töltött időt a konyhában. Örömmel segített az édesapjának a vasárnapi főzésben. Jó megfigyelőképességének köszönhetően, és a munkájának elismeréséül az egyik nyári szünetben rábízták a családi ebédek elkészítését.
Felnőttként is szívesen segített a sütés-főzésben mindazoknak, akik hozzá fordultak tanácsért. Pedagógusként háztartási ismereteket is tanított, és hasonló szakkört is vezetett.
Mesélt a felejthetetlen szilvás gombócról, amelyből a környéken lakók is vígan jóllakhattak.
Megtudtuk, hogy imádja a harcsapaprikást elkészíteni.

Íme egy kis ízelítő a sorozatban megjelent receptjeiből:
Gyümölcsös finomságok könyve, 2014 – Almás-tejszínes csirkemell és Eperbomba
Vendégváró ételek könyve, 2014 – Sajtos képviselőfánk
Desszertek könyve 2., 2015 – Habszelet maradék tojásfehérjéből
Szabadtűzi ételek könyve, 2016 – Grillezett zöldségek, Szalonnában sült pulykamell
Egytálételek könyve, 2016 – Sajtos-juhtúrós-kapros zöldbab
Fogyókúrás ételek könyve, 2017 – Reform csokis keksz
Burgonyás ételek könyve, 2017 – Balkáni paprikás krumpli
Családok szakácskönyve, 2020 – Sajtos-juhtúrós kapros zöldbab
Gasztrotúra 2021 – Spenótos, juhtúrós palacsinta

“Nyitott lélekkel, meleg szívvel készült ételek” mottóval, 2018-ban jelent meg a Hétköznapok és ünnepek ételei c. könyv, amely több mint 150 ételkülönlegességet tartalmaz. Az ünnepi könyvbemutatón a szerkesztőség elismerését elnyerve, a köszöntést megörökítették a Dunaújvárosi Hírlapban is.
https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.duol.hu%2Fhelyi-eletstilus%2F2018%2F12%2Fnyitott-lelekkel-meleg-szivvel-keszult-etelek%3Ffbclid%3DIwZXh0bgNhZW0CMTAAAR2eF04uGdAbuJpLIyQu4mWvsARJPUWyE46_eYpRv1UwWblIqlLIq2sjxW0_aem_aREvjdYf1LyIrzVRFH3-PQ&h=AT0nQX9ha9OVVGTGzL92Mec42GL-PkjeKdD4LeiWnD3yJ8Nrj7xBYlMEb2oCqyFsSaRXT28xTif3NUkccD6pLLUUw0MQtRvfhQmV01xwmDvZQEjxpYIEvZFGMga-VYi3-oOR&__tn__=-UK-R&c[0]=AT3khCtR_ZA8ZKsNMUj_FMkiWfSuoQsvQKJdXqNv2zDvXnx3FxcjfR02lnp6VkSQYhmcaTw4exTn6As6UXwrMcjPnpXwM-do5kalgDYlaiu1JkwE6u-MoUeDAN5BFooT6APau69N0Z2HqmLwxmo8NIRJb9JOGMc2HXxluWP_rK2jhVl2M8I

Zsuzsannának köszönjük, hogy bepillantást nyerhettünk az ételkészítésének művészetébe! Gratulálunk! Kívánunk jó egészséget, és további szép sikereket!

2025. január 31-én, pénteken szeretettel várjuk az érdeklődőket a következő teadélutánunkra. Vendégünk lesz a Dunaújvárosban élő Pappné Koronczay Zsuzsa, aki német szakos pedagógusként tanított a perkátai iskolában. Az “Életmese” írói pályázatra benyújtott, “A boldogság pillanatai” c. novellaszösszeneteivel aratott sikert. Igaz történeteken alapuló remek írásokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Lászlóné Szabó Edit