Állatok világnapja

“Október 4-én, az állatok és a természet védőszentjének, Assisi Szent Ferencnek az emlékére ünnepeljük az állatok világnapját. Életünk meghatározó társai az állatok, ma a velük való tiszteletteljes és szeretettel teli bánásmódra hívjuk fel a figyelmet.

Assisi Szent Ferenc tanítása szerint nemcsak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz bennünket, legyen az akár élő, akár élettelen. Az állatok világnapjának célja, hogy az ember-állat barátságot megerősítse, és felhívja a figyelmet a békés együttélés fontosságára, az állatok tiszteletére.

S itt nem csak házi kedvenceinkre kell gondolnunk, akikért önként vállaltunk felelősséget, hiszen haszonállataink legalább ugyanilyen tiszteletet és méltányos bánásmódot érdemelnek.”
(Idézet forrása: https://obuda.hu/blog/hirek/tisztelet-es-melto-banasmod-ma-van-az-allatok-vilagnapja/)

“Kedves, megható, vagy humoros jelenetek a környezetemben élő állatok életéből” című pályázatra szép számmal érkeztek be fotók, amelyeket most közzéteszünk!
I. Szabó Ferencné, Fodor Orsolya: Pillanatképek a BalatonrólIMG_20210904_134422IMG_20210904_134443IMG_20210904_134447IMG_20210904_134526IMG_20210904_134812IMG_20210904_134814IMG_20210904_134817IMG_20210904_135405
II. Nedves Éva: Vendégek a kertbenkutyusmacskacsigapók20200819_082920
László Lilla által készített fotók:mindenféle 003mindenféle 0052010_05210016mindenféle 092DSCF8600115120161109