A rácalmási RáJátszik Színjáték Kör vendégszereplése Perkátán!

2021. október 9-én egy nagyszerű előadás részesei lehettek a Győry-kastélyba látogató színházkedvelők!
A két felvonásos, szórakoztató krimi – Ördögné Ruszthi Anna rendezésében – Agatha Christie: Egérfogó c. színműve alapján készült.
A színházi társulat 2015-ben mutatta be az első előadását a közönségének. Tagjai lelkes amatőrök. Egy -egy előadás sikeréhez mindenki hozzájárul az ötleteivel, tanácsaival, de díszlettel és jelmezzel is, vagy egy „csak” egyszerűen a jó hangulattal. Így tudnak csapatként jól működni. A siker arra ösztönözte a társulatot, hogy a környező településeken is bemutatkozzanak. A családjuk és a hivatásuk mellett vállalják a próbákat és a fellépéseket, s teszik mindezt ingyen, szívvel és lélekkel. A tehetségüket, és lelkes tevékenységüket felajánlásokkal díjazzák a támogatóik, köztük a perkátai közönségünk is. Köszönjük szépen!
Az izgalmas, fordulatokban gazdag színdarabot nagy tapssal, és elismeréssel üdvözölték a vendégeink.
Gratulálunk a szereplőknek!
Örömmel várjuk a következő előadást!

Szereposztás:

Mollie Ralston – Kaziné Madarász Judit
Giles Ralston – Kupsza János
Christopher Wren – Baksa László
Mrs. Boyle – Ördögné Ruszthi Anna
Metcalf őrnagy – Pável István
Miss Casewell – Katona Beáta
Donna Paravicini – Tóth Krisztina
Trotter őrmester – Osvai Zoltán

Rendezte: Ördögné Ruszthi Anna77. DSCF28070. DSCF27804.5. DSCF27866. DSCF27907. DSCF27958. DSCF27969. DSCF280155. DSCF280266.DSCF2805