A mágus, a regős és az írástudó az inkvizíció előtt” címmel tartott előadást Béla Horváth történész

2025. február 14-én “A mágus, a regős és az írástudó az inkvizíció előtt” címmel tartott előadást Béla Horváth történész. Az érdeklődőket a magyarországi középkori inkvizíció idejére
kalauzolta el, bepillantást nyerve az ősi magyar vallás és annak papjai, a táltosok ellen vezetett perekbe.
A mágusokról és segítőikről szóló érdekességek mellett ismereteket hallhattunk azokról a középkori ünnepekről, amelyek elemei ma is fellelhetők a magyar kultúrában.
A korai keresztény és pogány hagyományokban gyökerező néphagyományok sokszor vallási és közösségi események köré szerveződtek és mezőgazdasági ciklusokhoz igazodtak.
A Szent György-nap például a tavaszi mezőgazdasági munkálatok kezdetét jelezte, míg a Szent Mihály-nap a betakarítás végét ünnepelte.
Hangsúlyt fektettek a természeti elemek tiszteletére, melyek később keresztény ünnepekké alakultak át, mint például a karácsony és a húsvét. Az év kiemelkedő eseményei közé tartozott továbbá a pünkösd, valamint a Szent Iván-éj, amelyeket különféle szokások és rituálék öveztek.
Köszönettel tartozom mindazoknak, akik a jelenlétükkel és figyelmükkel megtisztelték a jeles történész előadását!
Lászlóné Szabó Edit1 480400415_2589363151404384_1028851879419940065_n2 480563229_2589363251404374_6374848821876634779_n3 480225877_2589363644737668_6697550606362035849_n4 480284156_2589363791404320_4219806054469120407_n