A környezetvédelem szerepe a kisgyermekek nevelésében

2019. október 7-én folytatódtak az Országos Könyvtári programok Perkátán. 13 órától Kundakker Ferencné köznevelési szakértő tartott szakmai előadást az érdeklődő felnőtteknek a Győry-kastélyban. Meghívott vendégeink voltak a helyi, illetve a környező település óvodapedagógusai.
Az előadó külön témában is kitért a környezetvédelem fontosságára, és a nevelésben betöltött szerepére. A pedagógusok minősítési rendszerébe is bekerült kilencedik kompetenciaként a környezettudatosság.
Köszönjük a családias hangulatú és partnerközpontú, tartalmas, valamint figyelemfelhívó előadást!
Megtiszteltetés volt számunkra, hogy egy olyan jeles előadót kérhettünk fel Kundakker Ferencné személyében, aki 2015-ben Elismerő Oklevelet vehetett át Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökétől az Egyesült Nemzetek Szervezete által rendezett párizsi klímacsúcs sikerének előmozdításáért indított Élő Bolygónk klímavédelmi kezdeményezés melletti cselekvő kiállásáért.
Ezúttal is gratulálunk e nemes elismerésért!

Lászlóné Szabó Edit
K 1 (2)k 3 (2)k 4 (2)