2019. Magyar Költészet Napja Perkátán

A Perkátai ÁMK József Attila Könyvtárának szervezésében, 2019. április 11-én ünnepeltük meg a magyar költészet napját. Az ünnepségen részt vett a francia testvértelepülésünk, Saint-Maximin családi csoportja is.1Magyarországon 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik meg e jeles napot, amely a magyar kultúra napjához hasonlóan ráirányítja a figyelmünket a magyar szó és a magyar nyelv fontosságára. E jeles napon megemlékeztünk több magyar évfordulós költőről is.
Emlékeztünk Ady Endrére, a Nyugat nemzedékének egyik legismertebb költőjére, aki 1919. január 27-én hunyt el. Pontosan ebben az évben van a halálának 100. évfordulója. A költészetére emlékezve meghallgattuk Somogyi Balázs, Perkáta polgármesterének előadásában „A muszáj Herkules” című verset.31906 augusztusában, Párizsban született meg Ady Endre „Párisban járt az ősz” című költeménye, amelyet Serge Macudzinski, Saint-Maximin polgármesterének előadásában hallhattunk magyar és francia nyelven is.4A költészet napjának további programjában szerepelt egy kortárs, önálló est. Vendégként érkezett hozzánk Hegyi Zoltán Imre- Shizoo, Prágai Tamás-díjas író, költő, kritikus, blogger és slammer.Zoli 1 A dunaújvárosi származású költő 26 éves volt, amikor Parti Nagy Lajos, Kossuth-díjas író bemutatta Hegyi Zoltán költészetét a rádióban. A következő években pedig versei jelentek meg számos folyóiratban, mint pl. Ezredvég, Magyar Napló, Mozgó Világ. Könyvkritikát is írt, először a Magyar Napló számára, később a Bookline és az E-Kultúra felületeire. Könyvkiadók is felkérték.
A könyvújdonságokat folyamatosan véleményezi. Figyel a kortárs magyar irodalom képviselőire. Továbbá foglalkozik klasszikus magyar szerzők műveinek elemzésével is. 2016-tól a Napút Online folyóirat műelemzés- és kritikarovatának vezetője.
Több internetes blogot is vezet, melyekben Shizoo és Elvi Sík álneveken publikál. Külön említést érdemel az „Irodalmi szabad rablás”, amely 2012 novembere óta minden nap új versével frissül.
Zoltán sokoldalúságát bizonyítja az is, hogy képes a költészetet és a slamot is összekapcsolni. Ilyenkor ott van a színpadon, kezében a mikrofonnal. A szabadabb formájú verseket így élőben is hallgathatja a közönség.Zoli 22017-ben elnyerte a Prágai Tamás-díjat.
Hegyi Zoltán Imrének 2017. november 30-án született meg első verseskötete, a Shizoo, a Cédrus Művészeti Alapítvány kiadásában és gondozásában. Válogatás ez a húszévnyi munkásságból. Sokhangú kötetről van szó, ami tud klasszikus és modern is lenni, képes a fegyelmezettségre, de el is tudja magát engedni játékosan, szabadon. Különlegessége a könyvének a QR-kód, amely segítségével a könyv kilép a digitális éterbe.
Egyediség, valóság, életbölcsesség, mély gondolatok a kulcsszavak Hegyi Zoltán költészetében.
Az önálló esten a képek és a versek remek összhangja kellemes költészet napi élményt nyújtott mindannyiunk számára! Hegyi Zoltán slammerként is bemutatkozott, humorral és szójátékokkal szórakoztatta a közönséget. Költészeti stílusával elgondolkodtatott, és sikert aratott!

Lászlóné Szabó Edit