„Holtomiglan-holtodiglan” perkátai esküvői emlékek és örökségek

Fogadják szeretettel a képes beszámolót, valamint a ? 3 blokkból álló videó összeállítást!
A címplakáton – Szloboda Bianka által megörökített – Somogyi Zsolt és Farkas Nikolett esküvői fotója köszönti a látogatókat.
„A múltőrző emlékeink Perkátán” című kiállítás-sorozat jelen állomása egykori esküvők közel száz éves emlékét idézi fel: régi fényképek, esküvői viseletek és kiegészítők bemutatásával.
A bemutatott tárgyak, fotók mind-mind a helybéliek féltett, nagy becsben őrzött kincsei, amelyek hűen tükrözik a falu évtizedes hagyományait.
Az emberi életforduló jelentőségét mutatja a népi szertartások rendjének betartása, és a tárgyak kultikus tisztelete. Szép szokássá vált a menyasszonyi koszorút a vőlegény bokrétájával, az esküvői fényképpel együtt asztalos által készített üvegajtós szekrénykében elhelyezni, amely a tisztaszoba falán, a családi fényképek, és szentképek között kapott helyet. A kiállításon a legrégebbi kis üveges ládika 1889-ből származik, de látható 1908-as keltezésű nászajándék is, amely Mészáros Pál és Hári Katalin emlékét őrzi.
Az esküvői képeken, a helybeliek szülei, nagyszülei, dédszülei láthatók, valamennyi generáció legszebb pillanatai.
?A kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy a falusi közösségben mindennek megvolt a maga szokásrendje, továbbá kiemelt emléket állítottunk a Perkátai cigányzenekaroknak, akik nagy tekintélyű emberek voltak, és becsületesen végezték a munkájukat. Nemcsak Perkátán, de a környező falvakba is eljutott a hírük. Ezek a zenészek nem csak bálokat, lakodalmakat muzsikáltak ki, de zeneszóval jöttek újévet, húsvétot köszönteni is, valamint családi jeles napokat is velük ünnepeltek.
A régi lakodalmas zenék hangulatát felelevenítette Orbán Zsolt, Fórizs Antal és Fórizs Sándor. A fellépésükről videó is készült, amelyet szeretnénk közreadni! Köszönjük szépen a nagyszerű zenei összeállításukat, és a lelkes előadásukat!

Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik a támogatták a múltőrző tárlat létrehozását:
A 42. Állomás! Kulturális Egyesület képviseletében Rajcsányi Lászlónak, Baráth Valériának, Bálint Rékának, Farkas-Tóth Ágnesnek, Kulcsár Mihálynak és feleségének, Virág Erzsébetnek, László Nikolettnek, Mészáros Zsuzsannának, Móker Gáspárnak, Pavlicsek Nándornénak, Perkátai Időutazók Klubjának, Polányi Mihálynénak, Sipos Richárdnak és feleségének, Tamási Rékának, Szabó Zsuzsannának, Zám Anikónak, Zám Jánosnénak, és Zám Juditnak!

A kiállítás augusztus 20-ig látogatható, a kastély nyitvatartási idejében.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Fotók:
Kovács Sztella: II. VI. VII., és a videók
Móker Tünde: III. V.
Raab Dzsenifer: Nyitókép, I. IV.
Összeállítás: Lászlóné Szabó EditNyitókép 293040399_709260160376853_4219340785469476396_nI. 293655027_1111971942748472_4542225535825750176_nII. 293225352_376875827879825_7408598379927554070_nIII. 20220716_102616 (2)VI. 292548313_3137666183152938_3016731175476125379_nVII. 293063310_733285664395171_3765627643026936454_nVIII. 293243742_451437059846284_2606662126765950470_nIX. 292977542_1378119729349780_8701800736957809412_n