Ünnepi Könyvhét 2018

Az idén június 7-11. között, immár 89. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét.
Az első ünnepi könyvhetet 1929 májusában rendezték meg. 2001-től pedig gyermekkönyvnapok is kapcsolódnak az eseményhez.
Az eseményhez kapcsolódóan aktuális könyvújdonságok, kulturális programok, dedikálások, beszélgetések és zenei előadások várják az érdeklődőket országszerte.
A Perkátai ÁMK József Attila Könyvtár könyvújdonságokkal várja az olvasóit!

Könyvajánló a klasszikus irodalom kedvelőinek:
Thomas Mann: A Buddenbrook ház
budenThomas Mann első nagy regénye, A Buddenbrook ház 1901-ben jelent meg, és csakhamar világhírűvé tette az írót. A lübecki kereskedőcsalád alkonyának regénye a nagypolgárság világáról, belső válságáról szól sok önéletrajzi vonatkozással. A korszakos hanyatlás négy nemzedék sorsában tükröződik.
„Az üzletnek alárendelt emberi kapcsolatok, a látszat fenntartása mindenáron. Mindenki annyit ér, amennyije van neki. És a családi kötelékből kitörni reménytelen, az ára számkivetettség, a társaság megvetése, akárhogyan is bukott embernek számít. És nem értem: Voltaképpen mivégre az egész?
Sokkal inkább a cégnek, a céggel szembeni elvárásoknak a foglyai. Az alapító ősnek ez még igazi kihívást és örömforrást jelenthetett, de nekik már csak a kötelességteljesítés öröme maradt, de legtöbb esetben csak a stressz és aggódás marad, és nem hoz boldogságot.”
„Látod ezt az ajtót, nyitva van, az udvarról az utcára nyílik. Mi lenne, ha kilépnénk rajta, és az utcán barangolnánk egy kicsit? Szünet van, még van hat percünk; és ugye, pontosan idejére itt lehetnénk. És mégis úgy áll a helyzet, hogy ez képtelenség. Érted te ezt? Itt a kapu tárva-nyitva, nincs előtte kerítés, sem más akadály, semmi, itt a küszöb. És mégsem lépheted át, lehetetlen, már maga a gondolat is képtelen, hogy egy pillanatra kimehessünk.”
(Mesterházi Zsolt)

Karel Capek: A szenvedelmes kertész
covers_408770Capek könyve, ez a mosolygós humorú írás jó ötven évvel ezelőtt jelent meg, de az évek múlásával mit sem vesszített üdeségéből, időszerüségéből. Témája a kertész láza, öröme, gondja, kudarcai és sikerei, ahogy azok egymást követik lelkes tevékenységében januártól januárig. Törhetetlen optimizmus, bölcs belenyugvás, vidám újrakezdés, az élet örök folytonosságának, a minden nehézségen való győzedelmeskedés felismerése: ezek az alapvető vonásai ennek a kedves, derűs olvasmánynak.
“Amíg csak távoli és felületes szemlélőként néztem a kész művet, mármint a kertet, addig a kertészeket különlegesen finom, költői lelkületű embereknek tartottam, akik madárdalt hallgatva virágillatot termesztenek. Most, hogy közelebbről szemlélem a dolgaikat, rájövök, hogy az igazi kertész nem virágot nevel, hanem a talajt, a földet ápolja. Beássa magát a földbe, s mindazt a látványt, ami fölötte van, átengedi nekünk, henyélő mihasznáknak.”

Anna Pasternak: Lara
: Zsivago doktor eltitkolt szerelme1328927_2Borisz Paszternak, a Zsivago doktor írója 1946-ban találkozott a nála 22 évvel fiatalabb Olgával. Lángra gyúló szerelmük ellenére Paszternak nem akarta elhagyni Zinajdát, a feleségét. Úgy őrlődött a két nő között, mint a regénybeli Jurij Zsivago a felesége, Tonya és szeretője, Lara között. Paszternak feleségéről mintázta Lara szenvedélyes és életteli karakterét – gondolták sokáig. Anna Paszternak azonban azt állítja, hogy a regénybeli szereplő valójában – Olga.”Dédnagybátyám szerelmi története annyira lenyűgözött, hogy szenvedélyes meggyőződésemmé vált, ha nincs Olga, a Zsivago doktor nemcsak nem jelenik meg, de el sem készül. Olga Ivinszkaja hatalmas árat fizetett azért, hogy szerette az ő „Borjáját”. Áldozat lett egy erősen politikai játszmában. Élete a szinte felfoghatatlan bátorság, hűség, szenvedés, tragédia, dráma és veszteség története.”
(Anna Paszternak Borisz Paszternak húgának unokája, író, újságíró.)

Könyvajánló a kortárs irodalom kedvelőinek:
Grecsó Krisztián: Jelmezbál: Egy családregény mozaikjacovers_387043Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikja.
A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok – nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el.
Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.

A skandináv krimi kedvelőinek:
A skandináv krimi az utóbbi évek egyik legkedveltebb könyves műfajává vált. A skandináv krimik hangulata egyedi, sötét, nyomasztó, mégis izgalmas, szövevényes és érdekes világot ábrázol. A társadalmi helyzet, a problémák benne annyira valósak, hogy talán ugyanez megtörtént/megtörténhet a világon bárhol.
Jo Nesbo: Police PoliceJo Nesbø könyvének helyszíne Norvégia, Oslo és környéke, ahol vagy az eső esik, vagy a hó, a Nap csak nagy ritkán süt ki, de akkor azonnal le is nyugszik. A helyszín tehát adott egy hangulatos gyilkossághoz. Ez meg is történik, az áldozat egy volt zsaru, akit egy felderítetlen, sok évvel korábbi gyilkosság helyszínén ölnek meg. A rendőrség természetesen teljes apparátussal veti bele magát az ügybe, egy kolléga halálát mindig kiemelten kezelik. Mégsem jutnak semmire, ezért hamarosan újabb halott, újabb kolléga, megint csak fel nem derített gyilkosság helyszínén. A nyomozók egyre kétségbeesettebben keresik az elkövetőt, aki azonban meglepően ügyes és nemigen hagy nyomokat. Mindeközben az egyik városi kórházban egy súlyosan sebesült, kómában fekvő embert igyekeznek életben tartani. Kórtermét rendőrök őrzik, s kiléte szigorú titok…

Jo Nesbø: KísértetTN6_B1053837A Kísértet talán legnagyobb erőssége a kábítószerfüggők- és terjesztők világának igen kemény, mellbevágó ábrázolása.
Főszereplője a zűrös életű norvég gyilkossági nyomozó, Harry Hole. Három év hongkongi távollét után tér vissza Oslóba. Egy olyan ügy csalogatja haza, ami különösen érzékenyen érinti: egy számára kedves személyt gyilkosság vádjával készülnek bíróság elé állítani. Az áldozat egy tizenkilenc éves narkós, Gusto Hanssen, akit a rendőrség feltételezése szerint egyik fiatal cimborája lőtt le, vélhetően az „anyagon” való veszekedés közben. Jóllehet már nem dolgozik a norvég rendőrség gyilkossági osztályán, Harry felkeresi régi kollégáit, és a segítségüket kéri. Az ügy bonyolult. Az oslói kábítószeres piacot egy új banda uralja. A csoport vezetőjéről – akit mindenki csak Dubajként emleget –, szinte semmit sem lehet tudni, mintegy kísértetként járja a várost, és kíméletlenül elbánik mindenkivel, aki keresztezni próbálja útját. Harry hamar rájön: hogyha tisztán szeretne látni a gyilkossági ügyben, elkerülhetetlenül bele kell folynia a kábítószeres alvilág életébe, ezzel pedig óhatatlanul is célponttá válik. Miközben vadásznak rá, és a norvég rendőrség is lépten-nyomon keresztezi útját, Harrynek újra és újra meg kell küzdenie saját – az utóbbi időben szunnyadó – démonaival. Régi szimata nem hagyja cserben, viszont komoly dilemma előtt áll: az érzelmeire vagy az igazságérzetére hallgasson?

Jo Nesbo: Vér a havoncovers_343004Olav furcsa figura, nemigen mer közeledni másokhoz. Gyermekkora óta falja a könyveket, amiben diszlexiája sem gátolja meg. Maga is azt állítja, hogy egyetlen dolgot leszámítva mindenre teljesen alkalmatlan. Ez az egy dolog pedig az emberölés. Mint a bérgyilkosok általában, ő is magányos életet él, csupán Maria, a siketnéma, sánta boltoslány iránt táplál plátói érzelmeket. Egy nap azonban végre fordul a kocka, s megpillantja álmai asszonyát. Csak két gond van. A nő a főnöke felesége. És Olav aktuális feladata éppen az, hogy végezzen vele.
Jo Nesbo e könyv teljes bevételét az általa alapított Harry Hole Alapítványnak adományozta, amely a a harmadik világbeli gyerekek írástudatlanságának felszámolásáért küzd.

Stefan Ahnhem: A fantomcovers_4563082014-ben jelent meg a pszichológiai thriller. A filmszerűen pergő történet által betekintést nyerhetünk abba, milyen hatása lehet a gyermekkori bántalmazásnak és kitaszítottságnak a felnőttkorra nézve. Egy technikatanár saját tantermében lesz brutális gyilkosság áldozata. A gyilkos egy 1980-as évekből származó osztályképet helyez a holttest mellé, amelyen az áldozat arcát fekete tussal áthúzta. Fabian Risk évekig a stockholmi rendőrség alkalmazásában állt, most pedig családjával hazatér szülővárosába, Helsingborgba. Ám alig érkeznek meg új házukhoz, főnöke máris megjelenik, és bevonja őt a nyomozásba: az áldozat ugyanis Fabian egyik régi osztálytársa. De hamarosan kiviláglik, hogy a technikatanár korántsem az utolsó áldozat, a gyilkosság pedig egy ördögi pontossággal kitervelt gyilkosságsorozat része.

Kellemes Olvasást Kívánunk!