„Tollkollekciók és könyvkötészeti remekek” címmel nyílt kiállítás a Győry-kastélyban

A kiállítás ötlete egy őszi jeles megemlékezéshez köthető. Születésének 122. évfordulója alkalmából, Bíró László Józsefre, a golyóstoll feltalálójára, és szabadalmaztatójára emlékeztünk.

A Zámolyon élő Kelemen Csaba egy nem mindennapi – közel 1000 db reklám- és golyóstollakból álló – tárlatra hívott meg bennünket.

Az immár két évtizedes, szenvedélyes gyűjtésnek köszönhetően mára már több mint háromezer darab íróeszköz birtokosa. A gyűjteményben vannak egyszerűek és dízájnosak, különböző cégektől, társaságoktól származó darabok is, de megtalálható köztük az igazi ritkaságok és különlegességek is. A kollekcióban több olyan intézmény és márkanévvel is találkozhatunk, amelyek a fiatal generáció számára ismeretlenek. A tárlaton még – ergonómiailag is különleges, – funkcionális tollakat is szemügyre vehetünk

Kelemen Csaba a tollakon kívül lelkes gyűjtője még a sétapálcáknak, térképeknek, régiségeknek, és késeknek is.

A kiállítás másik része csodálatos, könyvkötészeti remekeket tár az érdeklődők felé, Mórocz István és Mórocz Istvánné kézműves munkáiból. A Mórocz könyvkötészet 25 éves múltra tekint vissza, alkotásai rendszeresen részt vesznek a nemzetközi kiállításokon.

A „Székesfehérvárért” emlékéremmel kitüntetett házaspár munkáit nemcsak itthon, de külföldön is nagy elismerés övezi. Munkáik megtalálhatók Angliában, Japánban, Németországban, Franciaországban, a Vatikánban és a Parlamentben, valamint számos közintézményben és magántulajdonban.

A bemutatkozások mellett, – Kelemen Csaba által bepillantást nyerhetett a közönség a feltaláló életébe, és a golyóstoll történetébe, továbbá érdekes ismereteket hallhattak Mórocz Istvánnétól, a könyvkötészet művészetéről. A megnyitón zenei élménnyel is gazdagodtak a résztvevők. Örömmel hallgatták a Los Andinos együttes egyik jeles előadóját: Tárnok Ákost, aki egyben a Kákics zenekar vezetője is, továbbá Makai Zsoltot, a Los Andinos egykori tagját!

A kiállítás egy hónapon át, december 4-ig tekinthető meg a Győry-kastélyban! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Lászlóné Szabó Edit. 248384211_758144762248160_8524870168361125031_nDSCF2881DSCF2890DSCF2895DSCF2875