Szabó Magdára emlékeztünk Perkátán

Szabó Magda életét és munkásságát bemutató kiállítással, könyvajánlóval, valamint egy rendhagyó irodalmi délutánnal készültünk az írónő születésének 100. évfordulója alkalmából.
A 2017. november 20- december 3-ig tartó kiállítás az írónő változatos, élménydús életének állomásait és dokumentumait kívánta felidézni, a debreceni gyermekkortól kezdve – ami nem volt mindennapi- a tanárkodás emlékein át, egészen az írói pálya nemzetközi elismertséget hozó beteljesüléséig.
A kiállításra meghívtunk gyermekeket és felnőtteket egyaránt.
gyerekek
könyvajánló
felnőttek
A kiállítást szervező ÁMK József Attila Könyvtár a Perkátai Irodalmi Körrel karöltve, egy irodalmi délutánnal is meglepte az olvasókat november utolsó napján.
Az Irodalmi Kör tagjaitól színvonalas körképet hallhattak az érdeklődők Szabó Magda írói-költői alkotásaiból.
Pavlicsek Zsolt narrátorként ismertette Szabó Magda lírai világát, amelyet Fülöp Irén, Kapócs Mihály, illetve Zsolt színesített a költőnő verseinek felolvasásával.
Zsolt
Irénke
Misi
Szarka Istvánné, Cili előadásában bepillantást nyerhettünk a meseregények álomvilágába, hogy azok az olvasók számára földi tanulsággal szolgálhassanak.
Cili
Szabó Magda írói sokoldalúságát bizonyítják az útleírásai is. Elhangzott a Zeusz küszöbén című kötet ajánlása, amely a görögországi nyaralás élményeinek krónikája.
A részleteket Domanyek Jenőné Marika tolmácsolásában hallhatta a közönség.
Marika 2
Szabó Magda regényei számos országban és nyelven is megjelentek. 1987-ben született meg Az ajtó című regénye, amely az egyik legismertebb mű, amelyből film is készült.
Az önéletrajzi ihletésű regény két, szigorú elvek szerint élő asszony portréját bemutatta Dr. Nagy Andrásné.
Duci
Az irodalmi délután méltó emléket állított az egyik legnépszerűbb írónőnek.
Köszönetemet szeretném kifejezni az érdeklődőknek, hogy a jelenlétükkel, és figyelmükkel megtisztelték az emlékezést! Továbbá köszönöm a Perkátai Irodalmi Kör tagjainak a szép műsort!

Lászlóné Szabó Edit könyvtárvezető