A felvonási Tünetek Színházi Műhely pünkösdi vendégszereplése Perkátán

„Minden színházi előadás egyszeri és megismételhetetlen élmény” (Yvette Hardie)

Az ercsi Felvonási Tünetek Színházi Műhely tagjai nemcsak színészek, de a bűvészet mesterei is.
2018. december 1-jén a Győry-kastély dísztermét egy rejtélyes bűnügyi helyszínné változtatták, ők maguk pedig fenomenálisan belebújtak Robert Thomas 8 nőjébe, hogy a titokzatosságukkal, kiszámíthatatlanságukkal és agyafúrtságukkal jól feladják a leckét egymásnak, és a közönség számára.
2019. pünkösd előestéjén pedig Népszínházzá változtatták a dísztermet. Szereplőválogatásra érkeztek a könnyed, és sziporkázóan szellemes színésznő-jelöltek. Sokfélék, ám mind egytől egyig rafinált mesterei voltak a hódításnak. Bizony nem volt könnyű dolga sem a civil tisztességet képviselő színidirektornak, sem pedig a romantikus lelkű zeneszerzőnek.
Molnár Ferenc: „Az Ibolya” vígjátéka alapján készült, „Csipketündér” című zenés színpadi művet Murzsa Kata rendezte.
A darab kiváló színészei: Banádi Edmond, Kovács Anna, Mészáros Géza, Mihovics Márti, Murzsa Kata, Murzsa Renáta, Pupp Fanni és Szalay Csilla. Zongorán kísér: Pók László.
Az elegáns humorral fűszerezett helyzetkomikumokban frenetikusan hatottak a dal, a zene és a tánc elemi. A társulat a játékával katartikus élményt nyújtott, amelyet hosszú tapssal méltatott a közönség.
Legközelebb 2019. november 30-án látogat el Perkátára a színi társulat, hogy Örkény István: Macskajáték színpadi változatával színvonalas kikapcsolódást nyújtsanak az érdeklődőknek.

A rohanó világunkban engedjünk időt a családunk és a magunk kikapcsolódására. Fedezzük fel, és éljük meg a lakóhelyünk által nyújtott értékeket, kapcsolatokat. Legyünk részesei a vendégelőadóink által hozott múltbeli és kortárs, élettel teli kulturális örökségnek. Merítsünk erőt és lelki felüdülést a színpadi történésekből, izguljunk és nevessünk, és tapasztaljuk meg a másokkal közösségben megélt élményt!
Lászlóné Szabó Edit
DSCF1431 (2)DSCF1435 (2)DSCF1441 (2)DSCF1444 (2)DSCF1446 (2)DSCF1453 (2)DSCF1454 (2)DSCF1455 (2)DSCF1460 (2)DSCF1464 (2)DSCF1465DSCF1470 (2)